2.Fejezet: Beszélgessünk!

Sziasztok! Itt van a második 2.fejezet remélem tetszik majd. Köszönöm azt a két kommentet♥
Jól esne ha ehhez is kommentelnétek páran. Jó olvasást! xx.

Kiszálltam a kocsiból és picit durvábban a kelleténél becsaptam az ajtót. 'Hoppá' mondtam magamban. Sétáltam előre fele mikor ráeszméltem hogy a kocsi még mindig megy. Hátra fordultam és Louis ott ült a kocsiba.
-Hé! Te miért nem jössz? Elvileg azért hoztál el hogy ne legyenek 'keselyűk'.-intettem neki. Viszont ő csak rázta a fejét. És mutogatott valamit majd elhajtott. A tánc.. Meg akarja úszni. Ráztam a fejemet hogy nézhet engem ilyen naivnak. Az ajtó felé lépkedtem lassan. A kavicsokat rugdostam össze vissza.
Éppen az ajtót akartam nyitni mikor valaki kivágta és sikeres fejbe vágott vele. A földre estem.
-Áu!-nyikkantam meg miután a fenekemre estem.
-Bocsánat. Nem akartam.-csak kicsit néztem fel. Egy kéz volt ott. Még feljebb néztem. Egy arc.. Vagy is egy göndör fürtökkel teli fejet láttam. Zöld szemekkel.
-Te.. Te .. Te Harry Styles vagy!-csattantam fel hirtelen. Ő halványan mosolygott rám. Én pedig olyan hülye voltam hogy nem nyúltam a kezéért csak bámultam. Oh.. ha ezt Rick látni. Féltékenységi roham törne rá. Aprót ráztam a fejemen és a kezéért nyúltam. Ő felhúzott engem én pedig minden szó nélkül besétáltam az ajtón. Ez a táncterem más volt mint a miénk. De kicsit ridegnek találtam.
-Amúgy sajnálom. Nem akartam rád vágni az ajtót. Csak kinéztem mert Louis késében van. De..
-Louis kiakar bújni a táncpróba alól.-fordultam oda mosolyogva, de tekintetem vissza is kaptam és folytattam a terem tanulmányozását séta közben.-Elég jól ismerem már. Mit meg nem tenne azért ha nem kéne annyit mozogni.
-Várj.. Téged hogy hívnak?-kérdezte tőlem. Meglepetten oda fordultam, és már el is múlt a meglepettségem hiszen ő nem ismer. Csak a nevet tudhatja Louistol.
-Jennifer Ł. Secreto.-mondtam mosolyogva majd kezet nyújtottam hogy kezet rázzunk. Ő akadozva de bólintott egyet és kezet rázott velem.
-Értem. Az új tánckoreográfus. Eszembe juthatott volna hogy Louis téged kér meg. Renget mesélt már rólad. Csak elmesélte hogy összevesztetek. Tudom milyen és előbb vagy utóbb de elmondja hogy igazad volt. Hidd el majd több időt tölt veled.-mondta mosolyogva. Ez jól esett. Louis mesél nekik rólam. És több időt tölt velem. Mert igazából azon kaptunk össze, hogy megjegyeztem neki mostanában alig beszéltünk. Ő reakciója annyi volt hogy ez nem igaz. Most is beszélünk. Eltúlzom. Meg hogy különben is én töltök sok időt Rickkel. És hogy én vagyok egyedül hibás azért ha nem beszélünk. Én feldühödtem és képen töröltem rendesen. Majd kidobtam a házból és közöltem vele addig nem beszélek vele amíg bocsánatot nem kér.
Teltek a napok de ő nem jelentkezett. Féltem hogy elvesztem. Szinte testvérek voltunk. Együtt nőttünk fel. Nem akartam hogy ez az egész tönkre menjen azért mert a kelleténél bunkóbak voltunk a másikkal.
Aztán amikor tegnap oda jött megint haragot éreztem. Mert nem mondta azt hogy bocsánat.
Abban reménykedtem hogy ma talán bocsánatot kér.
-Mond Harry. A többiek hol vannak? Mivel fáj a lábam. Nem hinném hogy ma lesz bármi is.. De szívesen beszélgetnék veletek.-mondtam neki.
-Sajnálom. Gondolom azért fáj mert rád vágtam az ajtót. Tényleg nem direkt volt.-mondta szomorúan. Én csak legyintettem a fajta 'nincsen semmi baj'-t. Ő elmosolyodott és oda rohant az egyik ajtóhoz. Bekiabált rajta. Az ajtó kinyílt és a többiek is kijöttek.
A szám is tátva maradt. Szerencsém hogy leültem. Mert biztos hogy ott helyben elájulok.
Itt van mind a négy tag. Az ötödik számomra megszokott látvány. Semmi sem változott iránta.
Úgy, úgy tekintek rá mint az előtt.
-Szia Jennifer!-köszönt Liam. Én csak intettem. Éreztem ahogy rezeg a telefonom. Előhúztam a zsebemből. Louis..
-Na? Mi az a fontos dolog amiért nem tudsz ide jönni?-kérdeztem tőle.
-Valami!-vágta rá. Kisebb szünet után megszólalt -Amúgy a srácok normálisok veled?
-Igen. Normálisabbak mint te! Ők nem lógnak el mondva csinált dolgok miatt.-mondtam neki.
Még dühös voltam rá. Levezettem rajta a maradék dühömet.
-Héé.. Ne légy dühös húgi. Nem sokára ott leszek.-és letette. A húgi szóra elmosolyodtam. Mindig tudja mivel éri el hogy mosolyogjak.
-Na? A logós volt?-kérdezte Zayn. Én csak bólintottam.
-Srácok mi lenne ha beszélgetnénk? A fajta kérdez felelek.-kérdeztem tőlük. Ők csak bólintottak majd egy körbe leültek a földre. Én az üres helyre beültem.
-Én kezdem!-kiáltott fel Harry majd felém fordult.-Mióta ismeritek egymást Louval?
Én gondolkozás nélkül rávágtam.
-19 éve ismerem.-mosolyogtam rá. Most én jövök gondoltam..

1. Fejezet: Változás

A padom ülve nyomkodtam a telefonom. A táncpróbáról töltöttem fel a képeket. Mindig így szoktam. De csak amíg szünetet tartunk. Már csak 1-2 perc volt a szünetből mikor megcsörrent a telefonom. Megdöbbenve néztem hogy Louis az.. Azok után hogy összevesztünk azt hittem nem is fog engem hívni. Hatalmasat sóhajtottam és felvettem.

-Mit akarsz?-kérdeztem unottan. Eléggé megbántottnak éreztem magam. És ő még csak bocsánatot sem akart érte kérni.. Mert szerinte neki igaza van.. Nem volt. És ezt ő is tudta. Csak fájt neki beismerni. 

-Azt hogy szólj az őröknek hogy engedjenek be.. Elég agresszívak.-mondta idegesen a telefonba. Picit elgondolkoztam.. Küldjem el vagy legyek olyan kedves hogy beengedem?.. Oké ennyire én sem vagyok sértődős. Kinyomtam a telefont és elindultam az ajtó felé. Azért is szükségesek az őrök mert nem szeretném ha bárki látná a próbákat. Vagy hogy ha a rajongók be jönnének. Nem tudnánk próbálni. Kinyitottam az ajtót. És tényleg ott állt. 

-Mit szeretnél?-kérdeztem tőle. Ne várjon kedvességet egészen addig amíg nem kér bocsánatot. És nem mondja azt hogy igazam van. 

-Beszélhetnék úgy hogy ezek ketten nem néznek így rám?-kérdezte. Sóhajtottam majd intettem hogy mehetnek. 

-Nagyon remélem nyomos okod volt ide jönni.-támaszkodtam neki az ajtónak és karba fontam a kezem. 

-Őszintén szólva inkább szívességet kérnék.. A mostani koreográfusunkat ki rúgták. Szeretném ha te állnál a helyébe. Vagy is inkább megszeretnélek rá kérni.-a szemem majd nem kiesett a helyéről úgy néztem. Az elején közbe akartam szólni hogy van pofája szívességet kérni. De miután tovább mondta kezdett érdekelni. Sőt.. Mire végig mondta már meg is győzött. Érdekelt hogy milyen lehetne az a tánc amit ők képesek előadni. A kíváncsiságom volt az egyetlen egy dolog ami rávett. 

Hiszen öt srácnak a béna tánc tudását nézhetném. Ez bennem mindent vitt.

-Oké. Mikor? Hol?-kérdeztem mosolyogva. Ő picit meglepődött. Majd beszédre nyílt a szája de nem szólalt meg. Mint aki gondolkozóba esik.. Esküszöm még én sem gondolkoztam ennyit..

-Holnap. És majd érted megyek. Nem akarom hogy mint a keselyűk úgy csapjanak le rád.-mondta vigyorogva. Én zavarodottan bólogattam majd behátráltam és bevágtam az ajtót. Oké ez furcsa volt. Még tőle is.. 

Viszont rettentően vártam hogy holnap legyen. Vajon milyen lesz? Jó lesz? És ha nem? Ha borzalmas lesz öt idiótát tanítani.. Mert végül is tanítom is valamennyire őket.
De a holnapi nappal való kételyeimet el is hessegetem és vissza álltam táncolni.
Amikor táncolok nem érdekel senki és semmi. Én a táncot önkifejezés céljából használom.
Sokszor fordult elő hogy szólongattak de én csak táncoltam tovább. Mindig kitűntem az osztálytársaim közül. Volt olyan hogy egy-két óráról kiküldtek mert a lábammal doboltam és táncoltam a pad alatt. Persze a szüleimet mindig megmosolyogtatta ez az egész. Mert tudták mi lesz belőlem. Csak nem gondolták hogy eddig eljutok. Igazából még én sem gondoltam. 

Miután vége lett a próbának mindenki pakolt. Én mindig maradni szoktam még. Hogy tudjak egyedül is táncolni. Azt amit szeretnék. És úgy ahogyan én akarom. De ma nem akartam. Nagyon izgultam a holnapi nap miatt. Amikor arra gondoltam hogy mi lesz ha borzalmas lesz csak eszembe jutott: A sikerért meg kell szenvedni.
És már is jobban voltam. Kivételesen egyszer én hagytam el először a tánctermet. Mivel 10 percre laktam a táncteremtől mindig sétáltam. Csak megtörtént az hogy ismert lettem. És akaratlanul is rólam szólt sok minden. Azóta egy kapucnis felső és egy napszemüveg kiséretében járkálok az utcákon. Néha sikerül észrevétlenül haza mennem de nem mindig..
Láttam a házam. Ez örömmel töltött el. Egy újabb nap után haza megyek és bele hullok az ágyba.
Megálltam az ajtó előtt és babrálni kezdtem a kulccsal. Mint mindig most is én győztem és kinyitottam. Jó talán egyszer történt az hogy nem tudtam kinyitni.. De az megint egy másik történet. Első dolgom az volt hogy ettem. Aztán megcsináltam a szokásos dolgokat. Tudjátok. Fürdés, fogmosás.
Egy félóra múlva arra lettem figyelmes hogy a kanapén kényelembe helyezve magam tévézek a cicámmal. Fekete volt. Ezért neveztem el Darknak. Nem sokáig tévézhettem mert hamar elnyomott az álom..
Reggel a borzalmas ébresztő órámra keltem. Hihetetlen módon de ma még lelkesebb voltam mint tegnap. Örültem neki hogy ma a megszokottól mást csinálok. Mosolyogva felpattantam majd az emeletre felrohanva befutottam a szobámba. Kinyitottam a szekrényem és kikaptam a kedvenc felsőm és farmer gatyám. Szeretem az egyszerű dolgokat.
Rettentően siettem. Igazából fogalmam sem volt Louis mikor jöhet. Felöltözve lefutottam a konyhába. Szokás szerint megint előbb reggelizett a macska mint én. Próbáltam nyugodt maradni. Ezért nyugisan kanalaztam a zabpelyhet. Viszont amikor valaki csengetett mindent félre löktem és rohantam ajtót nyitni.
-Szia!-mondtam mosolyogva. Louis ott állt velem szemben. Ő vissza mosolygott.
-Szia. Mehetünk?-kérdezte. Én csak bólintottam és felkaptam a cipőm majd a táskám. Egyre jobb izgultam. Ahhoz képest hogy legjobb barátok vagyunk Louis-sal sosem találkoztam az öt sráccal.
Amikor beszálltam a kocsiba hihetetlen boldogság töltött el. Éreztem ez a nap sokkal másabb lesz mint a többi..